A legfontosabb kérdésekben egyezségre jutottak a szakemberek és a társadalmi szervezetek képviselői az Egyetem tér átalakításáról szóló legutóbbi egyeztetésen. A hatósági engedélyeztetés előtt a nagyközönségnek is megmutatják a látványterveket.
Hírek
Óvónőképzőként indult, mára a régió egyik legmeghatározóbb, több mint háromezer hallgatót számláló pedagógiai és társadalomtudományi képzőhelyévé nőtte ki magát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. Fennállásának 55. évfordulóját jubileumi emléküléssel ünnepelték csütörtökön a kar egykori és jelenlegi vezetői, oktatói, hallgatói Hajdúböszörményben.
Mit jelent ma Magyarországon fiatal vállalkozónak lenni? Hogyan lesz egy ötletből működő vállalkozás, akár már az egyetemi évek alatt? Honnan szerezhető indulótőke vagy első ügyfél? Mikor kell tudni elengedni egy ötletet, és hogyan segítheti egy saját ötlet megvalósítását a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége? A DEViK – Üzleti Innovációs Klubban két egymást kiegészítő kerekasztal-beszélgetésen a fiatal vállalkozók előtt álló lehetőségekről és kihívásokról volt szó kedden a Kazánházban.
Hárman képviselték a Debreceni Egyetem Műszaki Karát a Power Electronics and Motion Control Council Észtországban tartott jubileumi konferenciáján. Az Európában teljesítmény-elektronikával és mozgás-szabályozással foglalkozó legrégebbi és egyben legnagyobb presztízsű nemzetközi szervezet tallinni rendezvényén 40 országból 230-an vettek részt.
Nemzetközileg elismert kutatók és ipari szakemberek mutatják be, merre tart a technológia, és milyen fejlesztések alakíthatják át a közeljövőben a mindennapjainkat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán kedden kezdődött 2nd International Conference on Autonomous Machines and Intelligent Robotics Applications (AMIRA) konferencián. A több száz érdeklődő összesen húsz előadást hallgathat meg.
Egy jól ismert környezet, megszokott helyszín változásainak sajátos perspektívából történő megörökítésére várja a legszebb, legkülönlegesebb fotókat új pályázatán a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. A zsűri által kiválasztott 20-25 pályaművet A Szigetben, egy tárlaton állítják majd ki.
A korai stádiumban felfedezett emlőrák szinte száz százalékban gyógyítható, éppen ezért a szakemberek a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet egy hétfői rendezvényen. A szakmai előadás-sorozatot a résztvevők egy közös sétával zárták, ezzel is hangsúlyozva az összefogás erejét. A mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából rendezett programot a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete szervezte.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság telephelyein a hallgatók mellett gyakori látogatók az egyetem, illetve a város óvodásai is. Hétfőn a Böszörményi úti campuson a mezőgazdaság múltjával és legmodernebb technológiáival ismerkedhettek a legkisebbek.
Munkahelyi jóllét, avagy mitől lehetünk jól a munkában, mi befolyásolja ezt és hogyan változnak az ezzel kapcsolatos igényeink és elvárásaink? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Pelyák Lejla, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának PhD-hallgatója az intézmény kötetlen tudományos sorozatának legközelebbi rendezvényén.
A túlsúly és a 2-es típusú diabétesz kezelésében már gyermekkorban is elérhetővé váltak a felnőtteknél eredményesen alkalmazott GLP-1 analóg gyógyszerek, a terápia jelenleg már 6 éves kortól, egyelőre anyagi támogatás nélkül alkalmazható. Többek között a kezelés előnyeit és hátrányait is megvitatják a szakemberek a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetológiai szekciójának tudományos ülésén. A csütörtökön kezdődött háromnapos konferencián az új terápiák mellett az 1-és és 2-es típusú diabétesz késői szövődményeiről és a megelőzés fontosságáról is szó esett.