Folyamatosan bővül a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár által működtetett DEjournals platform, ahol az egyetemen és az azon kívül zajló kutatásokról készült tudományos cikkek, folyóiratok egy kattintással elérhetőek. A főként a karok kutatói által készített publikációkat összegyűjtő internetes felület további fejlesztéséről, az eddigi eredményekről, valamint újabb együttműködési lehetőségekről rendeztek szakmai találkozót A Szigetben.
Hírek
Hat szekcióban harminckilenc előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar idei Tudományos Diákköri Konferenciáján. A legtöbb tanulmányt az állattenyésztés, a növénytudomány és a növényvédelem, valamint a természetvédelem tématerületén mutatták be a hallgatók.
Újabb szakaszához érkezett hazánk egyik fokozottan védett halfajának megmentése: több mint háromszáz lápi pócot telepítettek a Navatba és a Nyíres-tóba. A Természettudományi és Technológiai Kar szakemberei arra számítanak, hogy egy év múlva már két korosztályból álló, nagy egyedszámú populációkat lehet majd megfigyelni.
Hogyan választanak csődört a kancák és létezik-e barátság a vadlovak között? A Debreceni Egyetem kutatói válaszolnak az Univerzum magazin legújabb epizódjában. A DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatában ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park rezervátumába kalauzoljuk nézőinket
A világon piacvezető, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó megoldásokat gyártó Nvidia főhadiszállásán, a kaliforniai San Joséban járt a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja. A háromnapos látogatás célja a nagy nyelvi modellek területén a cég által nyújtott zártkörű továbbképzésen való részvétel volt, ami a felsőoktatás és az üzleti szektor számára bővíti a naprakész oktatási lehetőségeket.
Jeles évfordulókban bővelkedő esztendő az idei a Debreceni Egyetemen, hiszen a Természettudományi és Technológiai Kar megalakulásának 75. jubileuma mellett a matematika oktatásának centenáriuma is 2024-re esik. Az elmúlt évszázad tiszteletére ünnepi intézeti értekezletet tartottak a Matematikai Intézetben.
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a Joint Institute for Nuclear Research. A magfizika, valamint a kapcsolódó tudomány és technológia alapkutatásainak multidiszciplináris nemzetközi központja hét laboratóriuma projektjeibe várja a debreceni kutatókat.
Szenátust választ december 3-án és 4-én a Debreceni Egyetem. (FRISSÍTÉS: A Választási Elnökség meghosszabbította a szavazást, december 5-én, csütörtökön is várják a szavazatokat.)Az intézmény legfőbb döntéshozó testületének mandátuma ugyanis 2024. december 31-én lejár. Az egyetemi polgárok – a 4 évvel ezelőtti jó tapasztalatok okán – elektronikusan választhatják meg jövő hét kedden és szerdán az új tagokat, akiknek mandátuma 2025. január 1-től 2028. december 31-ig szól. Szavazni mobiltelefonon is lehet.
Több mint hatvan oktatási intézmény és vállalat képviseltette magát a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar társszervezésében megvalósult hétfői konferencián, amelyen a pedagógusok szerezhettek értékes tapasztalatokat és építhettek új kapcsolatokat a munkaerőpiac és az oktatás közötti együttműködés további erősítése érdekében.
Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia a természetvédelem és az ökológia területén? Erről tanácskoztak a szakemberek egy, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként szervezett budapesti szimpóziumon, amelyen a Debreceni Egyetem több szakembere is megosztotta tudását és elképzeléseit.